A K&H-nál az elsők között igényelhetőek kedvező, fix 5%-os kamatozás és 0% kezelési költség mellett a Széchenyi Kártya Program MAX+ finanszírozási megoldásai, melyek várhatóan kiemelten népszerűek lesznek majd a hazai vállalkozások körében. A K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi eredményeiből az látszik ugyanis, hogy a kiemelt állami támogatással elérhető megoldást minden negyedik cég tervezi igénybe venni 2023-ban. A korábban Széchenyi Kártya Program Max néven elérhető hitelkonstrukció a középvállalkozások körében volt a legnépszerűbb, a hitel célját tekintve pedig elsősorban az új vagy használt gépek, berendezések beszerzését és a napi működési költségeket finanszírozták vele.
A K&H az elsők között tette elérhetővé a Széchenyi Kártya Program MAX+ kedvezményes finanszírozási megoldásait, a Széchenyi Likviditási Hitel MAX+, a Széchenyi Folyószámlahitel MAX+, a Széchenyi Beruházási Hitel MAX+ és az Agrár Széchenyi Beruházási Hitel MAX+ konstrukciókat. „Egy vállalkozás növekedéséhez, fejlődéséhez a tőke elengedhetetlen, amihez az esetek nagyrészében külső forrás bevonására is szükség van. Az emelkedő kamatkörnyezet, energiaárak és infláció miatt azonban növekednek a finanszírozási költségek is. A kkv-k számára ezért most komoly segítséget jelenthetnek a kiemelt állami támogatással elérhető Széchenyi Kártya Program MAX+ fix, 5 százalékos éves kamat és 0% kezelési költség mellett igényelhető forrásai” – hívta fel a Rammacher Zoltán, a K&H kkv marketing és értékesítés vezetője.
beruházás és a likviditás finanszírozása a fő hitelcél
A magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre vonatkozó várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi eredménye szerint minden negyedik cég tervezi igénybe venni 2023 során a Széchenyi Kártya Program valamelyik hitelét. Legnagyobb arányban a 300 millió forint éves árbevételt meghaladó középvállalkozások számolnak vele (39%), de a mikro- és kisvállalkozásoknál is jelentős a hiteligénylésben gondolkodók aránya (27% és 22%).
„Az ágazatokat tekintve nincs jelentős különbség a cégek között. Az agráriumban, a kereskedelemben és szolgáltatásban nagyjából minden harmadik, míg az ipari, építőipari vállalkozásoknál minden ötödik cég tervez élni a pénzügyi konstrukcióval idén év végéig” – részletezte az eredményeket a szakértő.
Azok a cégek, akik igénybe akarják venni a hitelt, elsősorban új vagy használt gépet vagy berendezést vásárolnának, illetve a működési költségeiket finanszíroznák vele. Ezt követően kisebb arányban ingatlanvásárlásra (19%), termék vagy technológiafejlesztésre (17%), illetve kapacitásbővítő beruházásra használnák fel (16%).