Kamatmentes újraindítási gyorskölcsön

Már országszerte elérhető az MFB Pontokon a kamatmentes újraindítási gyorskölcsön, amely a járvány miatt nehéz helyzetbe került mikro-, kis- és középvállalkozások újraindulását segíti. A több mint négyszáz MFB Pontot működtető Takarékbank felkészült az igények gyors befogadására, akár munkaerő-átcsoportosítással is gyorsítják a folyamatot. A hitelkonstrukció feltételeiről és az eddigi tapasztalatokról kérdeztük Forró Attilát,
a Takarékbank retail üzletágának ügyvezető igazgatóját.

Március második hetétől igényelhető az újraindítási gyorskölcsön. Mit tapasztaltak az első időszakban?

– A program indulástól kezdve sokan érdeklődnek az újraindítási gyorskölcsön iránt a Takarékbank MFB Pontjain. Az első két hétben több mint 340 igényt fogadtunk be, összesen több mint 3,2 milliárd forint értékben. Egy vállalkozás 1 és 10 millió forint közötti összeget vehet fel, az átlagos hiteligény meghaladja a kilencmillió forintot. Azt is tapasztaljuk azonban, hogy az érdeklődők jelentős része egyelőre csak a lehetőségekre és a feltételekre kíváncsi, de kivár addig, amíg a korlátozások feloldásával valóban újra tudja indítani vállalkozását, és csak akkor tervezi beadni az igénylést. Aki el akarja kerülni a nagyobb tumultust a sok érdeklődő miatt, annak azt javasoljuk, hogy indítsa el az igénylést, mert így biztosan akkor kapja meg és tudja felhasználni a kölcsönt, amikor a legnagyobb szüksége van rá.

– Milyen szektorban működő
cégek vehetik igénybe a gyorskölcsönt, és milyen egyéb feltételeknek kell megfelelni, melyek a kizáró okok?

– A kedvezményes hitel a koronavírus-járvány gazdasági hatásaival leginkább érintett ágazatokban működő mikro-, kis- és középvállalkozásoknak kínál forrást tevékenységük újrakezdéséhez. Több mint ötven tevékenységi kört fed le, a vendéglátástól és a szálláshely-szolgáltatástól kezdve a nem alapvető cikkeket árusító kereskedőkön át az előadóművészekig és a szórakoztatóiparig. Fontos tudni, hogy csak a vállalkozás főtevékenysége után lehet igényelni a kölcsönt. A lehetőséggel egyébként az egyéni vállalkozók és a katás cégek is élhetnek. A felvett összeg nem haladhatja meg a vállalkozás 2019-es árbevételét.

– Nagyságrendileg mennyi hitelfelvevő cégre és mekkora összeg felvételére számítanak idén?

– Az országban működő 642 MFB Pontból 419-et működtet a Takarékbank, az ország számos régiójában egyedüliként segítjük helyben a vállalkozásokat. Várakozásaink szerint több ezer cég, összesen tízmilliárd forint értékben igényli majd a gyorskölcsönt fiókjainkban. Arra készülünk, hogy az igénylők nagy része megvárja, amíg lecsendesedik a járvány, megszűnnek a korlátozások, és akkor él majd a lehetőséggel. Mivel az „MFB Pont”-os termékek közvetítésében élen járunk, és más támogatott konstrukciókból is piaci részesedésünket meghaladó mértékben folyósítottunk, ezért felkészültünk az esetleges rohamra, a hitelfeldolgozási központokba szükség szerint plusz munkatársakat tudunk átcsoportosítani, hogy a lehető legrövidebb idő alatt elvégezzük a hitelbírálatot, és az ügyfelek mihamarabb pénzhez jussanak.

– A hitel alapvetően forgóeszközhitel, de konkrétan pontosan mire használható fel és mire nem?

– A kölcsön nem szabad felhasználású, hanem a válság miatt különösen nehéz helyzetbe került vállalkozásokat segíti az újraindulásban azzal, hogy bér-, járulék-, rezsi- és működési költségek fedezésére, illetve a nyitáshoz szükséges készletek finanszírozására fordítható. A hitelt legfeljebb tízéves futamidővel és hároméves törlesztési türelmi idő mellett igényelhetik a vállalkozások, a hitelszerződés megkötését követően százszázalékos előleg folyósításával. A költségekkel a folyósítást követő másfél éven belül kell elszámolni.

– Nagyon jól hangzik a nullaszázalékos kamat, de milyen egyéb költségekre lehet számítani?

Cikkünk teljes terjedelemben a K&K Magazin tavaszi lapszámában jelent meg. Keresse a nagyobb újságosoknál, vagy

 

Hirdetés átugrása →